akusztikus hitvallás

Mi akusztikusok

Az akusztikus zenét játszó művész – bármennyire is idegenkedjen az erősítéstől – könnyen kerülhet olyan helyzetbe, mikor zenéjének érvényesüléséhez segítséget kell igénybe vennie. Csak a legkézenfekvőbbet említendő: kamarazenekar és klasszikus gitár szólista; a legerőteljesebb gitárhang is könnyen elmerül a hangok erdejében.

Az alapvető célkitűzésünk, hogy az erősített hang megfeleljen annak, amit annak megszólaltatója saját hangszerén hall illetve hallani elvár.

Eredet

Elektro-akusztikus rendszereink gyökereit Németországban, Recklinghausenben kell keresnünk, ahol 1992-ben megalakították azt a vállalatot, amelyik az akusztikus erősítésben újító szerepével új szintre emelte az akusztikus hangszerek hangjának erősítését. Az addig erre a célra készült berendezések ezt a hangzás minőséget soha nem voltak képesek elérni; az azóta születettek ezek lábnyomában taposnak.

A hangszeriparban nem az első eset, amikor egy világhírű tervező és cége útjai elválnak, bármi is legyen a válás oka. Csak a két közismertebb nevet említendő: Fender-t minden idők legnagyobb hatású hangszereinek megalkotóját  – ki ne ismerné a Stratocaster vagy Telecaster nevet  -, vagy a Bécsben alapított, a professzionális mikrofonokról és fejhallgatókról ismert AKG-t. Előbbi saját maga kívánta soha nem csillapodó újító kedvét új hangszerekben testbe ölteni, utóbbi anyacégét egy nemzetközi konszern vásárolta fel, az eredeti bécsi telephelyet megszüntetve például Magyarországon is folytatva korábbi tevékenységét.

Így vagy úgy a jeles termékek fejlesztői sokszor kényszerültek már arra, hogy új céget alapítva folytassák eredeti, kiváló eredményeket produkáló elképzeléseiket folytatva újabb, még jobb, a vevők igényeire erőteljesebben felelő gyártmányokkal előállni.

Udo Rösner is erre az útra kényszerült.

Udo Rösner

Maga is gyakorló gitáros, aki elkötelezetten szolgálja az akusztikus zenészeket. Véleménye szerint minden akusztikus hangszer megérdemli, hogy eredeti hangját hallja a közönség, ahol az erősítés nem csak nem torzítja, de nem is színezi a hangot. Ez – ugyan – nagyon egyszerűen hangzik, de csak a legkivételesebbek képesek rá.

Eddigi munkásságát az akusztikus erősítés mérföldkövei jelzik és alapvetően változtatták meg az akusztikus erősítés definícióját a Lakewood AcosutiCube-tól a Bingon át az Artemis-ig.

Ma is vallja: kreatív fejlesztéssel tartós, örömet, élvezetet keltő eszközöket létrehozva válni a zene részévé, irányt mutatva zajos világunkban.

A jövő

Megállíthatatlanul fejlesztjük tovább kreatív eszközeinket az akusztikus muzsikusok megelégedésére.

Kövesse figyelemmel oldalainkat, hogy le ne maradjon legújabb fejlesztéseinkről!